Tisztelt Kavicsos-tó telek tulajdonosok.
Két és fél éve alapítottunk egy egyesületet, hogy a Kavicsos-tó mellett élők életét jobbá és élhetőbbé tegyük.
Nevünk: KAVICSOSTÓ TULAJDONOSAINAK EGYESÜLETE. (K.T.E.)
Az eltelt idő alatt számos sikerről tudunk beszámolni. Néhány ezek közül:
- Legfontosabb elhatározásunk, ami egyben a legnehezebb is, tiszta tó és környezete létrehozása, ezen folyamatosan dolgozunk.
- 2019 óta működik kamerarendszer a Kavicsos tó körül, melynek folyamatos a bővítését és a karbantartását végezzük. Az elmúlt években sok helyen, ahol kamera van felszerelve, sikerült visszaszorítani az illegális szemét lerakását és nagyobb biztonságérzetet adtunk a tulajdonosoknak. Az elmúlt éven 4-5 alkalommal kérte el tőlünk a rendőrség különböző bűnesetek miatt a felvételeket. A kamera rendszert folyamatosan kell bővíteni, ehhez is kérnénk az Önök segítségét.
- Minden évben két alkalommal tisztítjuk meg a lehetőségeinkhez mérten a Kavicsos tó körüli utcákat és a vízpartot. Te szedd mozgalom.
- 2022-ben sikerült a K.T.S. Alapítvánnyal közösen átadni a tó körül lévő utakat a Szigetszentmiklósi Önkormányzatnak, Ezután már ők fogják elvégezni az utak javítását, karbantartását.
- Régi nagy álmunk volt, egy Tórendészet létrehozása. Jelenleg ez a legnagyobb projektünk. A tavalyi évben már elkezdtük a zárt emésztők ellenőrzését a szárazföld felől, az önkormányzatokkal együtt. Az idén a víz felől is ellenőrizni tudjuk az illegális környezet szennyezést. Ehhez a munkához nagy segítséget kaptunk a Környezetvédelmi és Természetvédelmi Sport Alapítványtól. (K.T.S.Alapítvány.) Egész pontosan, egy komplett környezetvédelmi hajót kaptunk. A hajót felszereltük a legmodernebb műszerekkel, vízi-mentéshez szükséges kellékekkel, környezetbarát motorral és víz-állapot-mérővel. Meg tudjuk állapítani, hogy hol történt a környezetszennyezés. Pontos Gps. koordináták alapján a Szigetszentmiklósi Önkormányzat fog eljárni, mégpedig, környezetkárosítás címszó alapján. (Bűncselekménynek számít.) Ugyanez vonatkozik a különböző egyéb környezetkárosításokra is. Pl: illegális partfeltöltés sittel, mosogató és mosószeres víz beengedése a tóba, az állatvilág kínzása, stp…
Ezeket a feladatokat csak közösen tudjuk végrehajtani, ezért várunk mindenkit, aki részt kíván venni ebben a nemes munkában jelentkezzen nálunk. A Tórendészet-nek van saját telefon száma. 06-20-243-1516. Ezen várjuk a bejelentéseket, észrevételeket, valamint itt lehet jelentkezni, ha valaki segíteni szeretné a munkánkat. Minél többen vagyunk, annál hatékonyabban tudjuk ellenőrizni és kiszűrni az illegális tevékenységeket.
- A K.T.S. Alapítvány külön kérése, hogy a hajóval segítünk be a halőrzésbe is. Ezért, halőrök és társadalmi halőrök jelentkezését várjuk a közös munkánkhoz.
Ebből a rövid emlékeztetőből is kitűnik, hogy szükségünk van az Önök segítségére.
Montecuccoli híres mondására hivatkozva, A háborúhoz három dolog kell: pénz, pénz és pénz.
Így vagyunk vele mi is. Ahhoz, hogy tovább tudjunk fejlődni, biztosítani tudjuk az egyesület fenntartást, minél több itt élő tulajdonosnak, nyaralónak, horgásznak kell jelentkezni hozzánk tagnak. Az éves tagdíjunk 10,000.-ft. Az elmúlt években többen adományokkal is támogatták a munkánkat. Köszönjük. Ezeket is várjuk folyamatosan.
Jelentkezni lehet a www.kavicsosto.hu weboldalon.
Jelentkezés menete:
- A honlapra fel kell menni,
- A fejlécben kikeresni a Jelentkezési lap-ot,
- Kitölteni az űrlapot,
- Elküldeni nekünk.
- Befizetni a tagdíjat. Két féle lehetőség van.
-Átutalással: Otp. bank: 11742252-25549698 (Ezt szeretjük jobban.)
-Személyes befizetés: Gubacsi Géza 2310 Szigetszentmiklós Szák u.1/3. (Telefonos egyeztetés szükséges.)
Reméljük, sikerült felkelteni az érdeklődésüket.
Szigetszentmiklós, 2023.03.27.
Kavicsostó Tulajdonosainak Egyesülete.

