Sokan a víz megemelkedése miatt, sokan a területük maximalizálása miatt partfeltöltést és támfalat építettek a víz felé. Ezeken a helyeken a víz rögtön 2-3.5 méter mély. Ilyen mélységben a közönséges nád nem tud gyökeret verni. Az ingadozó vízállás pedig a növényládákba lógatott megoldásokkal babrál ki. Ezért kezdtünk el a természetben is ismert úszószigetek/úszólápok mintájára kísérleti modulokat létrehozni.
Nálam túl mély a víz, nem marad meg a nádas, mit csináljak?
Ezért kezdtünk el úszósziget modulokkal kísérletezni, ami lehetőséget ad a problémára.
MI A LÉNYEGE?
A természetben az áradások összesodorják az uszadék fákat, lebegő növényi maradványokat, amik egymásba akadva kisebb lebegő szigeteket hoznak létre, amin a gyökérrel rendelkező növényzet megkapaszkodik és fejlődni kezd. Az úszó hordalékot átszövi a fejlődő gyökérzetével, ami összetartja a lebegő ágakat és közben a saját fejlődéséhez a tóban felhalmozott szennyeződés miatti nitrogént hasznosítja, így folyamatosan tisztítja és átalakítja a víz összetételét. Ezt a természetben lévő jelenséget próbáljuk kísérleteinkkel modellezni.
Többféle próbát készítettünk, igyekeztünk természetes anyagokból dolgozni, de közben fontos volt hogy egy hosszú életű és több éven keresztül önfenntartó úszószigetet tudjunk kikísérletezni. Még a projekt a kísérleti és megfigyelési fázisban tart. A jelenleg legjobban működő prototípust, az olasz nád (arundo donax) száraiból összefont, önmagától vízfelszínen tartó elemeiből készítettük. Az olasz nád egy európában őshonos magas növésű nádfajta. Ez a növény a vízbe fektetve a fásodott szárainak szelvényein új hajtásokat hoz és a vízbe erős szőrzetű gyökérzetet növeszt. Ez a prototípus 2025 nyarán lett elkészítve és várjuk vele a 2026-os tavaszt, hogy hogyan reagált az idén komolyabb hidegeket is hozó telünkre.
