Barion Pixel

KIKÖTŐK LAKOSSÁGI FÓRUM
IDŐPONT / 2026. MÁRCIUS 28. 10:00
HELYSZÍN / KAVICSOS-TÓ KÖZÖSSÉGI HÁZ


Lakossági fórumot kezdeményezünk, ahol szeretnénk átbeszélni a tó körüli kikötők helyzetét. A szigetekre és az autóval nem megközelíthető félszigetekre nagyon körülményes lett a bejutás. A kikötők környezetében élők és a kikötőbe járók között feszültségek jelentek meg az állandó szemét és a parkolási problémák miatt. A korábban közösségi összefogással kialakított kikötők gazdái részben lecserélődtek, a karbantartásuk pedig gazdátlan maradt!

 

Szeretnénk, ha egy személyes fórumon megjelennének azok a csónak tulajdonosok, akik használják a jelenlegi kikötőket, a kikötők környezetében élő lakosok és elmondanák saját tapasztalataikat, igényeiket, ötleteiket és hogy mit tudnának vállalni egy esetleges közösségi felújítás és rendbetétel során.

A kikötők jelenlegi állapotát megnéztük és úgy látjuk, hogy ebben az 5 kikötőben (2 kikötő a Szák utcában, 3 kikötő a Napsugár utcában) közösségi összefogással / felújítással / rendbetétellel egy sokkal rendezettebb és több férőhelyes kikötési lehetőséget lehetne létrehozni, ha a tulajdonosi igények is támogatják ezt a kezdeményezést!

Első körben, mivel ez egy sokakat érintő kérdés, szeretnénk ha a tavaszi fórumon minél többen személyesen jelen lennének, hogy át tudjuk beszélni a lehetőségeket és hogy milyen összefogásra lenne szükség a következő szezonban.

Mi egy rendezett és átlátható kikötő helyzetet képzeltünk el, ahol mindenki a telkéhez közeli kikötési ponton, a biztonságban és tiszta környezetben tudná tárolni a bejutáshoz szükséges csónakját. Viszont úgy gondoljuk, hogy első körben személyesen kellene minél több csónaktulajdonossal átbeszélni a jelenlegi állapotokat, hogy egyáltalán valóban van e igény ebbe a nagyobb szabású közösségi összefogásba belekezdeni?

Gyertek el és hívjátok meg személyesen, vagy facebookon a kikötő szomszédaitokat, hogy minél többen elmondhassák a véleményüket a témában!

Támogasd az egyesületet és csatlakozz hozzánk, hogy első kézből értesült a kezdeményezéseinkről!

Scroll to Top